Erő a cserépedényben. Néhány záró gondolat a MIÉRTT 2018 fesztiválhoz.

Több tíz kiló kenyér és szalámi. Rengeteg tea. Több száz liter víz. Több száz "munka"óra. Tíz szervező gyülekezet. Több, mint száz rendező, segítő. Közel száz gyermek, fiatal. Számtalan vendéggyülekezet. Minden nap legalább 300 résztvevő, mely adott esetben elérte a 800 főt (no meg az "online"-al az ezret :-). Számok, számok, számok ... Ami ettől sokkal lényegesebb. Együtt volt, szolgált, énekelt, beszélgetett imádkozott világhírű zenész, nemzetközi hírű együttes, nemzetközi hírű és elismertségű missziói munkatárs, csodálatos szolgálatú lelkipásztor, példaértékű életet élő gyülekezeti tag, egyetemi tanár, orvos, mérnök ... no meg, a 80-as évekbeli romániai határsértő, szökevény, aki később lelkipásztor Amerikában ahonnét hazatér a nyomorúságba, szülőföldjére, 20 évig börtönben ülő, frissen szabadult elítélt, kórházi sürgősségi osztályról, intenzív osztályról épp kiengedett beteg, sokszoros áttétes rákos, mély szegénységben élő roma, szívátültetésre váró, szabadult alkoholista, drogdílerből gyermekmunkássá, bohóccá lett TESTVÉR. Mert ők egy ERŐ-ben hisznek, ami megváltoztatja, újjá teszi az életet. Ez az erő pedig - törékeny emberi testben (cserépedényben) van ugyan - de nem 3D-s mértékben. Egy rendkívüli, isteni erő. A teremtő és a világmindenséget, minden életet megtartó ISTEN erejében, aki ezt az erőt abban mutatta meg, hogy egy szempillantásra erőtlenné lett, mikor elküldte a Fiát, JÉZUS KRISZTUS-t, hogy az Ő erőtlensége és halála - majd feltámadása! - által mi erősekké lehessünk. "Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?"

Köszönjük a szervezőknek, vendégeknek, Istennek, hogy együtt lehettünk ezeken a napokon! Jövőre Téged is várunk a MIÉRTT-re!


"Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak." 

2Kor 4:7


A gombokra kattintva részletes információt kapsz



A fesztivált az Aliansz - Magyar Evangéliumi Szövetség miskolci gyülekezetei együttesen szervezik.

Szervező gyülekezetek:

Belvárosi Baptista Gyülekezet
Diósgyőri Református Gyülekezet
Evangélikus Gyülekezet
Golgota Keresztény Gyülekezet
Keresztyén Testvér Gyülekezet
Metodista Gyülekezet
Miskolci Roma Gyülekezet
Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet
Őskeresztény Gyülekezet
Üdvhadsereg


Támogatás

A rendezvényen való részvétel mindenki számára díjtalan. Amennyiben önkéntes adományával szeretne a szervezés és lebonyolítás költségeihez hozzájárulni, lehetőség lesz ezt személyesen a helyszínen megtenni, illetve banki átutalással a következő bankszámlaszámra.

Bankszámlaszámunk:
OTP Bank: 11734004-21074899 
Számlatulajdonos: Miskolc-Diósgyőri Református Egyház

A szervező gyülekezetek nevében köszönjük adományát!

© 2017 Worlds Collide. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el